szerda, szeptember 3

Gólyatábor az én szememmel

Alapvetően a legtöbb ember tisztában van a ténnyel, hogy az egyetemi gólyatáborok egyik fontos momentuma az alkoholfogyasztás. Természetesen a minden egyes alkalommal hangoztatják a szervezők, amikor lehetőség nyílik rá, hogy nem kötelező. Ha te nem akarsz alkoholt inni, akkor neked nem kell innod, és kész. Ezek ellenére több ismerősömtől is visszahallottam, hogy nem jön, mert nem akar inni. Én se akartam inni, mégis elmentem, mivel MINDENKI, aki volt már gólyatáborban elmondja, hogy persze, a gólyatábor nem kötelező, de NEKED, neked ott KELL lenned! Egyszerűen nem hagyhatod ki! Nagyon jól tettem, hogy ezekre az emberekre hallgattam.
Szájról-szájra terjednek a történetek, hogy milyen feladatok vannak a gólyáknak, mik voltak tavaly, mik lehetnek idén. Feladatok. Általában megalázóak és kötelezőek, a többiek pedig kinevetnek, és soha nem lesznek barátaid, ha hisztizel emiatt. Nyilván erről szól a gólyatábor. Lenne ennek értelme?
A gólyatábor az a hely, ahol minden kötelező, mégse az semmi. Egyszerűen nem érzed magad kötelezve, hiszen annyira jó buli, hogy akkor is megcsinálnád, ha tilos lenne! Ha meg idővel úgy érzed, hogy csinálnád, de már nem bírod, akkor se utálkozást fogsz kapni, hanem sajnálatot. Mindenki meg fogja kérdezni, hogy jól vagy-e, vagy hogy szükséged van-e valamire. Senki se bánt, senki se fenyeget, és senki se kötelez! A feladatok arról szólnak, hogy a csapat együtt nevessen, megtanuljon együtt dolgozni. Az alkohol pedig nem a szívatás része, csak a mihamarabbi feloldódást biztosítja. Ez a hét a gólyákról szól, csak az volt a szempont, hogy mi jól szórakozzunk. Na már most, ha te úgy érzed, hogy neked ez egyáltalán nem jön be, és milyen gyökér az, aki ezt jó szórakozásnak találja, akkor inkább szedd össze a cuccodat, és menj haza még abban a pillanatban. Eszedbe ne jusson bárkinek kifejteni a véleményedet, mert amikor a 204 gólya közül egyedül te gondolod úgy, hogy a program sz*r, akkor talán nem kéne a kar összes többi tagját gyökérnek titulálni, mivel onnantól te leszel az. Mindenki szemében. Nagybetűkkel. Ez szintén érvényes azokra, akik részt se vettek az eseményen. Kritizálni könnyű, pláne ha ott se voltál. Én ott voltam. Én jól éreztem magam, és ha tehetném, akkor mennék minden héten! Lehet, hogy csupán 11 órát aludtam az 5 nap alatt, de kár volt azt a 11 órát is alvásra pocsékolni.
Ha jövőre engem fog megkérdezni valaki, hogy menjen-e a gólyatáborba, akkor a válaszom a valaha volt leghatározottabb IGEN lesz!